Fabútorok – Örök divat a lakberendezésben

Örök divat a lakberendezésben a fabútorok használata

A fa mint építőeszköz, illetve a fabútorok több ezer éve jelen vannak a világ minden pontján.

Régen fából rengeteg házat építettek az alapjától egészen a tetejéig. Mindemellett a fa a lakberendezésnek is nagyon fontos eleme volt. Ma is az. Hiszen a számtalan megmunkálási lehetőségnek hála úgy lehet alakítani a fából készült bútorok megjelenését, hogy azok bármelyik lakberendezési stílusban megállják a helyüket. Nem véletlen ölelgetik emberek milliói a fákat (faölelés). Nem csak a természet iránti szeretetük miatt, hanem azért is, mert a fának rengeteg pozitív energiát tulajdonítanak. A fabútorok jellegzetes illatáról sem lehet megfeledkezni. Nincs is jobb érzés annál, amikor egy olyan helyiségbe kerülünk, ahol friss fabútorokat vagy éppen friss könyvillatot érezhetünk. De manapság a környezetvédelemre is egyre jobban próbálnak a cégek odafigyelni.

Az ADA Ausztria filozófiája a fenntarthatóságról

Az ADA Ausztria filozófiájának fő szempontja: a tartós bútorok, a fenntartható cselekvés és az erőforrások gondos felhasználása. A bútorok gyártása szigorúan ellenőrzött irányelvek alapján történik. Az ADA számára a fenntarthatóság a tartós kárpitozott fabútorok előállítását jelenti a legenergiahatékonyabban. Figyelnek a gondosan válogatott anyagokra és a környezetbarát feldolgozásra. A cég egyik szlogenje tükrözi mindazt, ami a természet harmóniájának eléréséhez nagyon fontos: Természetes anyagok, értékes alapanyagok, hazai gyártás, energiahatékony és erőforrás-takarékos termelés. Ettől lesz harmóniában a természettel az ADA.

Az ADA gyárában készült fabútorok fenntartható erdőkből származnak

A fabútorok gyártása szigorúan ellenőrzött irányelvek alapján történi

A fa és a fabútorok esztétikája időtálló

A modern lakberendezésben is, mint ahogy bármely másik lakberendezési stílusban, a fa klasszikus és időtlen anyagválasztás, amely még sok-sok éven át stílusos marad. Természetesen az adott lakberendezési stílusoknak és korszakoknak mindig megvan a kedvelt fafajtája. Erre azért is van lehetőség, mert a fa sokoldalú és alkalmazkodó, modern belsőépítészeti alapanyag. A fa megmunkálása sokféle lehet, rusztikus vagy modern, de abban egyeznek, hogy mindig melegséget és otthonosságot nyújtanak. Bárhol is alkalmazzuk – otthon vagy az irodában. Mivel a fa kiváló és sokoldalú, könnyen kombinálható más anyagokkal és textúrákkal, ezért váltak olyan népszerűvé a fabútorok a lakberendezésben és a belsőépítészetben.

Miért használjunk fát a lakberendezésben és a belsőépítészetben?

• A fát évszázadok óta használják az otthonok és a bennük található fabútorok gyártásához. Ezért évszázados gyártási technológia és tapasztalat áll rendelkezésünkre a tökéletes bútordarabok elkészítéséhez.
• Ráadásul a felhasználási lehetősége is igen sokféle.
• A fabútorokat azért kezdték el gyártani, mert a legtöbb fa nagyon erős anyag, ezáltal tartós is. A fabútorokra jellemzően azt szokták mondani, hogy a korral csak nemesedik, utalva hosszú élettartamukra.
• A fát könnyen tudják használni mind a profi szakemberek, mind a barkácsolni vágyók.
• A fa nagyszerű tulajdonságokkal rendelkezik és sok fajtája miatt mindig az adott helyiséghez és stílushoz legmegfelelőbbet választhatjuk ki. (Még az egyéniségünket is tükrözheti.) A tölgy, a dió, a kőris, a fenyő, a cseresznye, a teakfa, a bükk, a mahagóni és minden más fafajta (különösen a termofa) egyedi megjelenéssel és tulajdonságokkal rendelkezik.
• A fa természetes anyag és, ha például FSC vagy PEFC tanúsítvánnyal szerzik be, az azt mutatja, hogy felelősségteljesen kezelt erdőkből származik. Így az, aki feldolgozza a fát, hozzájárul a fenntartható erdőgazdálkodáshoz.

De manapság a környezetvédelemre is egyre jobban próbálnak az ADA gyárban odafigyelni a fabútorok gyártásakor.

A biofilikus elvek

A fa gazdagítja a terek belső értékét, és kellemes a szemnek. Az elmúlt években egyre gyakrabban használták a fát mint növényt a belsőépítészetben, mivel a fenntarthatósági szempontok egyre nagyobb jelentőséget kapnak. Továbbá a biofilikus design is egyre inkább divatba jön. Bár manapság a műanyag bútorok is széles körben elérhetők, mivel olcsók, könnyen feldolgozhatók. Ezért egyre több helyen alkalmazzák őket, nem figyelve a környezetkárosító hatásaira. A fa azonban továbbra is a tervezők által használt népszerű anyag maradt és szerencsére egyre többen fordulnak a fenntarthatóság irányába is. Így nem vágjuk ki számolatlanul a fákat.

A növények és a fából készült lakberendezési tárgyak használata az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy a természetet behozzuk az otthonunkba. A belsőépítészek és lakberendezők ezért szeretnek már régóta fából készült anyagokkal dolgozni. Igyekeznek a biofilikus tervezési elveket alkalmazni az építészeti és a belsőépítészeti munkák során.

A kortárs trendek azonban több okból is a fa használatát részesítik előnyben. Többek között azért, mert a fa tökéletes kiegészítője szinte minden egyéb anyagnak. A fa egy olyan anyag, amelyet a modern belsőépítészetben is gyakran választanak a bútorok gyártásához. Még a beltéri fafelületek látványa is javítja a fiziológiai egészséget. De ennél sokkal többről van szó! A beltéri szobanövények és élő fák segíthetnek a stressz enyhítésében. Kutatásokkal bizonyították, hogy a munkavállalók 82%-a, (akiknek az irodájában nyolc vagy több fafelület volt) „elégedettek vagy nagyon elégedettek” a munkájukkal. A fa alapanyagot alkalmazó belső terek emellett ösztönzik a kreativitást és növelik a hatékonyságot. A világjárvány miatt – a távmunka felé való elmozdulással – a tervezők egyre inkább átértékelték nézeteiket, és arra jutottak, hogy a természetet idéző légkört nem csak a munkahelyen, hanem az otthonokban is meg kell teremteni.

A fabútorok a Rio Design bemutatótermében is kiemelt szerepet kapnak, ezért mutatunk néhány inspirációs ötletet termékkínálatunkból!

Az Oázis dohányzóasztal rendkívül hangulatos tud lenni bárki nappalijában, a közepén kialakított virágtartó miatt. Bárki beleteheti kedvenc cserepes virágjait, hogy hangulatosabbá tegye a teret.

Az Oázis dohányzóasztal olyan egyedi, virágtartóval kombinált termék, amely más üzletekben nem kapható.

A családi közös esték fénypontja az ADA Prémium Santiago U alakú ülőgarnitúránk, melynek különlegessége, hogy a szerkezetét tömörfa képezi. Ez biztosítja a strapabíró vázat és prémium minőségivé teszi az ülőgarnitúrát.

A SANTIAGO ADA Prémium U alakú ülőgarnitúra a családi összejövetelek központi eleme.

Ha kisebb tér áll rendelkezésre otthonában, akkor az ADA Trendline SCHIO sarokülőgarnitúra lehet a tökéletes választás. Ennek az ülőgarnitúrának az érdekessége, hogy a különleges kialakítású lábai fából készültek, akárcsak a szerkezete.

ADA Trendline SCHIO sarokülőgarnitúra vendégággyal

A Szeréna étkezőfotel lábai és váza is tömör fából készül, amelyek miatt mindenképpen hosszú távra tervezhetünk ezzel az ülőalkalmatossággal.

Fargó asztal és Szeréna étkezőfotel

A Cézár székünk egy nagyon különleges bútordarab, ugyanis ülőfelülete és háttámlája egy darab hajlított falapból készül. A székekhez pedig a legjobb választás a Spider nagyobbítható asztal, melynek nevéhez hűen, különleges, pók lábakhoz hasonlító, hajlított falábai vannak.

Cézár szék, Spider nagyobbítható asztal Ülőgarnitúra, kanapé, ADA sarokgarnitúra, szekrény, dohányzóasztal, étkezőasztal, szék? A Rio Design bútoráruház segít.

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

TUDJON MEG MINDENT ELSŐKÉNT!

OSSZA MEG EZT A POSZTOT!

MÉG TÖBB BEJEGYZÉS

Az ADA Capri kanapé sötét színben króm lábbal

ADA Capri kanapé, üzletünk legújabb modellje

Bemutatjuk az ADA Capri ülőgarnitúrát, amely üzletünk legújabb modellje. Már első látásra észrevehető, hogy az ADA Capri kanapé, amely üzletünk legújabb modellje egy modern formájú